“Márton napján liba gágog…”

„Novemberben, Márton napján liba gágog, ég a kályhán, aki libát nem eszik, egész évben éhezik.”- tartja a mondás. Mi, itt a Gyűszűbirtokon biztosan nem maradunk étlen-szomjan az elkövetkezendő esztendőben, a karácsony előtti böjti időszakra még egy utolsó lakomával felkészültünk, és az újborokat is kellőképp megünnepeltük – noha a két hétvégésre tervezett programunkból sajnos csak az elsőt tudtuk megtartani a járványhelyzet alakulása miatt.

Bár az idei volt az első év, amikor libanapot szerveztünk, igyekeztük azt a maximumon teljesíteni, kezdve a grafikai anyagok összeállításával, plakátok, szórólapok gyártásával, rádióspotok, újsághirdetések létrehozásával stb., mind pedig a Márton napi menü összeállításával. Azt szerettük volna, ha valódi kézműves termék „születik” nálunk minden téren, a mi kezünk munkája is benne van, így a füstölt libakolbászunk esetében egy hentesüzletben „vendégeskedtünk”, és részt vettünk a libamell darálásában. (Az erről készült videót itt nézhetitek meg: Libakolbász-projekt)

Ami a menünket illeti, a füstölt libakolbász tehát adott volt, melyhez pikáns mustárkrémet, vörösboros-fűszeres sült szilvát és almát álmodtunk meg.  A tepertőt is frissen készítettük, melyet önmagában és krémként is szervíroztunk, mindehhez pácolt lila hagyma, friss zöldségek és parasztkenyér adta a keretet, zárásként pedig egy vaníliás-erdei gyümölcsös pohárkrém tette fel a koronát Márton napi vacsoránkra. (Az erről készült videónkat itt tekinthetitek meg: Libanap a Gyűszűbirtokon)

Most viszont nézzünk egy kis történelmi visszatekintést…

 Hogy is kerül Márton napján a liba az asztalra?

Sokan úgy vélik, hogy a Márton napi libalakomák az elmúlt 10-15 évben lettek divatosak a borászatoknál, éttermeknél mintegy vendégcsalogató fogásként. A novemberi libaevésnek azonban sokkal régebbi múltja van, mint gondolnánk. Valójában már a középkorban bevett szokás volt – az első írásos emlékek 1170-ből valók -, és egy igen hétköznapi ténnyel függött össze, jelesül Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét. A cselédek ekkor kapták meg az évi bérüket és mellé 1-1 hízott libát, mivel a szárnyasok éppen erre az időszakra érték el ideális súlyukat. Az őszi szüretből származó újborok is ekkora forrtak ki a pincékben, így a módosabb gazdáknál a libalakomát friss borok is kísérték.

Több mondóka és vers is fennmaradt a libatorokról, a “nyársraítéltetett Márton-napi lúd” búcsúzó liba dalát például Csokonainak tulajdonítják:

“Már liba koromban hallottam e napnak

Hírét, hogy innepe van Mártony papnak.

Rég tudom, hogy ilyenkor a torkos babona

Eleitől fogva nyársra ludat vona,

Mert apám, anyám is mikor megölettek,

E nyalánk szokásnak áldozati lettek.”

Egy másik változat a római időkig vezeti vissza a hagyományt. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor is nagy lakomákat rendeztek. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. A harcias madarak ugyanis gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől. A lúdlakomák évnegyedkezdő római szokását a keresztények is beépítettek naptárukba, így vált “avis Martis”, azaz Mars isten madara Márton madarává.

A liba mellett a Márton nap másik kiemelt szereplője az új bor. A hiedelem azt tartja, hogy “a bornak Márton a bírója”, azaz mindenképpen meg kell kóstolni a hordók tartalmát ezen a napon, hiszen a must ilyenkorra változik borrá, ekkor érik be a borosgazdák egész évi fáradozásának gyümölcse.

Épp ezért az este folyamán bemutatkoztak a frissen lepalackozott fehér (Chardonnay és Olaszrizling), valamint rozé („Hahó, Öcsi!” és „Nyáridő”) borok, sőt még a Kadarka is pohárba került.

Végezetül, szeretnénk megköszönni nektek, hogy velünk tartottatok az első libanapunkon, ismét vendégül láthattunk benneteket, és örömet szerezhettünk nektek az általunk készített ételekkel és borainkkal.